Szatír izélő

 
Régóta terveztem, hogy valamiféle blogot kezdek írni. Pontosítok: Régóta terveztem, hogy rájövök mi az a blogolás, és ha tetszik, akkor kipróbálom, de a közvetlen kiváltó oka, hogy tényleg el is kezdtem, azok a hangyák voltak. Nem általában a hangyák, hanem csak azok, amik megjelentek a lakásban. Az első párnál még nem estem kétségbe, a manuális irtás híve vagyok. Egyszerűen rányomtam a mutatóujjamat a hátukra, és a tőlem telhető leggyorsabb "humánus" módszerrel átadtam testüket az árnyékvilágnak, majd a mosogatónak. Merthogy a megjelenésük főleg arrafelé volt. A másik amit megtettem ellenük az az utánpótlási vonalak elvágása volt. Mindent letakarítottam a konyhában, hogy semmi ne maradjon amit táplálékként hasznosíthatnak. Morzsák, szőrszálak, pizzásdobozkitámasztóműanyagháromszögek (ne felejtsem el, hogy egyszer erről is írjak egy bejegyzést!) szóval minden amire emlékszem általános iskolai tanulmányaimból, hogy a hangyákat táplálja. Logikus volt azt gondolnom, hogy a hangyák rövid úton visszavonulót fognak fújni, lehúzzák a rolót, és átköltöznek barátságosabb szomszédokhoz. A biztonság kedvéért azért amikor átmentem szomszédolni vittem a zsebemben egy adag kenyérmorzsát, és elszórtam a szomszéd családnál átcsalogatás céljából. Ott úgyis több gyerek van, azok szeretnek hangyákkal játszani. 
Az első napokban úgy gondoltam, hogy ez a módszer sikeres lehet, mert bár a hangyák még fel-felbukkantak, de számuk erősen megcsappant. Aztán beütött a crach. Egyik reggel korábban kellett felkelnem, és a konyhába kimenve a mosogató tele volt a kis szorgos lényekkel. Ezek kifigyelték a napirendemet!
-Dögöljetek meg! -kiabáltam magamból kikelve, de magamban. Ez volt az a pillanat, amikor a gyors humánus hangyahalálra való törekvésemet a lassú fulladásos kínhalálra cseréltem. Két elméletem is van. Lehet, hogy a hangyák olyanok mint az emberek. Ha sok kajájuk van, akkor alig vannak páran, de ha rájuk köszönt az éhínség, akkor elkezdenek szaporodni. A másik az, hogy a hangyák szeretik a tisztaságot, és mindenfelől a mi lakásunkba kezdték hordani a kajájukat megenni. Akárhogy is, ultimátumot adtam nekik. Vagy ők, vagy én, de én maradok. A csata eldőlt. Ma reggel bevetettem a nehéztüzérséget. Megkerestem a Mortein hangyairtót, amit még hat éve vettem, amikor a teraszunkra került egy leander tele levéltetűvel. (Szintén meg kéne írni ezt a sztorit)
A Mortein felborította az erőviszonyokat rendesen. Kis lakóink eltűntek. Visszavettük a konyhát birtokunkba, és elkezdtük felbecsülni a károkat.
Isten irgalmazzon a következő betolakodó lelkének! 
(Itt jegyezném meg, hogy a Mortein márkát anyagi támogatás fejében szívesen lecserélem bármelyik hangyairtóéra. Valamint rengeteg az érdeklődés, de anyagi támogatásért cserébe szívesen fennhagyom a Mortein márkanevet a blogomba.)