Mostanában nagyon feledékeny vagyok. Tegnap megakadtam egy mondat felénél, mert nem jutott eszembe az izé szó.
Az indiánok kezdetben azt hitték, hogy ha fénykép készül róluk, azzal ellopják a lelküket. Erről sokan hallottak. Amiről kevesebben tudnak, hogy a gyártók később beismerték, és javították ezt a hibát.
"Az idézetek arra jók, hogy a magukat kifejezni nem bíró emberek is lesajnálhassák embertársaikat" -Sir Parsifal Clingon
Én vagyok az egyetlen ember, akit többször kivezettek szép kiejtési versenyről, pedig szerintem az obszcén szavakat is lehet szépen kiejteni.
Nem mondanám magamról, hogy pesszimista magába forduló, a semmiségeken is fennakadó kiállhatatlan ember vagyok, erre ott vannak azok akik jól ismernek.
Nincsenek barátaim. Az embereket két csoportra tudnám osztani, akiket nagyon utálok, és akik nagyon utálnak. Jobban belegondolva ez egy csoport.
Beiratkoztam egy boszorkányképző iskolába. A következő vizsgámhoz öt sikeres rontás kell. Ha az is megvan, akár már repülhetek is.
Soha nem veszem le a hajtókámról a szerénységért kapott díjaimat.
Az időskori elbutulás megelőzhető már fiatal korban. Azon vagyok!
A kollektív butasághoz nem kell ismerni a kollektív értelmet.
A pszichés leépülés sokkal kevésbé észrevehető, mint mondjuk a fizikai, aminek azonnal látható nyomai vannak, sebek, elvesztett végtagok, temetés stb.
Az előző életemben jobban hittem a lélekvándorlásban.
Egy dolog tudni a dolgokat, és az eredetüket, és más dolog elgáncsolni a meglepett váltóőrt Tiszakajáron.