Szatír izélő

Tegnap vérvételen voltam. Ez Zuglóban nem egy rövid kis kaland. Másfél órát minimum rá kell szánni. A dolog ügyvitele megragadt a nyolcvanas évek végénél. Az orvos kinyomtat egy papírt, amin tollal kijelölgeti, hogy mik érdeklik őt. Aztán egy reggel oda kell menni szigorúan 7-9 között, hogy megbökjenek. Ha egy percet késel, akkor neked annyi, már csak másnap kapsz sorszámot. (Tudom, mert már eljátszottam.)
Három ablakban csak azt intézik, hogy amit az orvosok bejelöltek, azt beviszik számítógépbe. Bár a papíron rajta van a TAJ számod, de oda kell adni a TAJ kártyádat is, és olyankor jön a kötelező kedvencem, a szemrevételezés. Ránéznek a papírra, majd rád, és ezzel egy pillanat alatt lebuknak a potyázók, a rendszeren kívüliek, akik desszantosként próbálnak bekerülni az állami egészségügy védőernyője mögötti betegparadicsomba kamu TAJ kártyákkal, mások identitását elorozva. Utána egy másik szobában ha sorra kerülsz, akkor megböknek. Ez az érdemi része a dolognak.
Nekem a hébe-hóba előforduló elájulással, falraspriccelt vérrel, (és igazán nagy ritkán ha három nővérnek, és egy takarítónak kell lefognia a vételhez), azzal együtt is az átlagom nem több két percnél. Aztán délután neked kell az eredményért menni, amit papíron kapsz meg, és egy új időpontot kérni, ahol ezt kiértékeled az orvosoddal. Összesen kb. 4-5 óra elmegy rá az életünkből, ha az utazást nem számolom, meg azokat az órákat, amit az időpontkérő telefonokra szánsz. 

Visszatérve a konkrét tegnapi eseményekre: Reggel odamentem éhgyomorral, és rögtön egy komoly próbatétellel kezdődött a dolog: Meg kell nyomnom az ügyfélsorszám automatán az egyes, vagy a kettes gombot. Egyes, ha több vizsgálat kell, kettes, ha csak egy. Na nekem csak egy vérvételem lesz gondoltam, és már meg is nyomtan szinte a kettes gombot, de gyanút fogtam, hogy a vizsgálat szó minden kis pipánál sokszorozódik a papíromon. Hülye egy félreértelmezhető nyelv a miénk az biztos! -felkiáltással szokás szerint megnyomtam mind a két gombot. Az egyiknél hatvannyolcan voltak előttem, a másiknál negyvenen. A folyosón mégis vagy százötvenen vártak összevissza elszórva, mert sok embert elkísér a rokona.
Ha ennyi ember összeverődik, óhatatlan, hogy közéjük keveredik pár ember, aki ragaszkodik a megfogható dolgokhoz, és ezt a nagy sort megpróbálják a maguk könnyen vizualizálható nyelvére lefordítani. Ők a sorbanállók. A pulttal szemben, vagy a számkijelző elé állnak, és sort képeznek. Mintha lenne értelme egymás mögött állniuk, pusztán a megszokás miatt, vagy mert félnek, hogy kimaradnak valamiből mindig vannak páran egymás mögé állva. Tegnap épp tizenketten képeztek egy sort. Egymás mögött állnak, és ebből merítenek erőt. Ezek között volt történetem főszereplője, a 161-es körszakállas. Negyven körüli alak, akit elkísért az anyukája. A történetnek ebben a felében még nem is hívhatnám körszakállast 161-es körszakállasnak, mert még nem volt sorszáma.
Rendületlenül álltak a pulttal szemben. Nem zavarta őket érdemlegesen, hogy a pulthoz csak azok lépnek, akiknek a számát mutatja a kijelző. Ők tudják, hogy a sorbanállás az kell. A szóban nem véletlen van benne az állás szó. Azt ülve nem lehet végrehajtani. Az olyan mintha a narancslét nem rancson termesztenék. Azt meg kell élni, mert anélkül nem öröm sorra kerülni. Újságot olvasva, vagy mobilon játékot játszva nem lehet elmesélni a szomszédnak, vagy a munkatársnak, hogy másfél órát álltam a sorban az esztékában már megint! Ők ott állnak, és várnak a sorukra, hogy kiszóljon a pultból az adminisztrátor, hogy: -Most maguk jönnek! Ott a barna zakós fiatalember az anyukájával, jöjjenek már ide! 
Aztán egy idő után valaki meggyőzte őket, hogy menjenek már sorszámot kérni. Hitetlenkedve fogadták, de legyőzve kétségeiket megfogadták a tanácsot, és elsiettek a sorszámadó géphez. A férfi hamarosan ugyanazzal a gonddal szembesül, amit már leírtam, hogy nem tudja, hogy egy vizsgálatra jött, vagy többre. Végül hasonló megoldást talál, mint én. Boldogan fordult meg kezében a papírkákkal, amikor elszabadult a pokol. Meglátta maga mögött az anyját.
-Te mit keresel itt? TE KIÁLLTÁL A SORBÓL? -és az asszony mérgesen önmagára rohant vissza, hogy visszafoglalja a helyét a sor legvégén. Természetesen beálltam mögéjük tizenharmadiknak, sőt néha még az órámra is néztem idegesen, és méregettem a sor hosszát autentikusan. Igaz, hogy fél órával előbb kerültem sorra, de amíg mögöttük álltam, tudom, hogy jól esett nekik.