Szatír izélő

Haverom felesége felhívott, ami önmagában is furcsa. Annál furcsább volt, hogy azzal hívott, hogy a gyerekük eszi a vakolatot. Nem vették észre, és az ágya melletti falon egy 50cm*80cm-es téglalapot már teljesen elfogyasztott. Amikor kérdőre vonták, a gyerek arra hivatkozott, hogy én mondtam ezt neki. Teljesen tanácstalan vagyok. A gyereknek vannak étkezési nehézségei, ezért amikor utoljára itt voltak, én igyekeztem jó vendéglátóként a gyerek kedvébe járni. Kis katonákat készítettem a szendvicsből, még arcocskákat is rajzoltam rájuk ketchupból, és majonézből, és azokkal kínáltam. Amikor mind megette, akkor megsimogattam a fejét, és mondtam, hogy majd otthon is edd meg a falatokat. Talán csak félreértett. 

Ősszel a teraszunk előtt a korlátra szállt valami színes. Szépnek tűnt, és bogárnak nagynak. Valami énekesmadár lehetett. Nyomban felötlött bennem, hogy milyen gyorsan elrepülne a tél, ha a korlát tetején lenne egy madáretető, és abba ki be járkálna a sok kis színes madár eleségért. A kislányom a nagy teraszablakon át nézné a vidám tollrázásukat, meg ahogy köszönetképpen dalolnak nekünk. Legyen madáretetőnk!
De milyen? Nyilván nem gyári, mert az a kisembereknek való. Nekünk saját lesz! Amit én terveztem, és én csináltam a saját verítékemmel, véremmel, feketére vert irodista körmeimmel. Rögtön bele is kezdtem a tervezésbe. A megvalósíthatósági tanulmányt öt perc alatt kiváltottam a fürdőszobában, ahogy elszántan néhány "megtudodcsinálni" -t üvöltöttem a másik oldalon rettegő, de hasonlóan elszánt alaknak. 

A tervek grandiózusak voltak. Tudtam, hogy ha odaszoknak a madarak, akkor már felelős is vagyok értük. Mivel a tél folyamán többször elutazunk 2-3 napra, ezért kell egy adagoló rész is, hogy abban a három napban se haljanak éhen a madarak. Nem untatnám részletekkel az olvasót, de a magadagoló, meg az eszköz egyszerű hozzáférése, és későbbi tisztán tartása is megoldott volt a tervekben. Ekkorra egyébként már annyi papírt felhasználtam a tervezéshez, ami miatt egy kisebb erdőrészt ki kellett írtani, vagyis még inkább rászorultak az onnan is a városba menekülő madarak a segítségemre. Az  első prototípust tüzifából terveztem legyártani. Preciziós módszerrel aprítottam a fát a megfelelő méretre, és amikor minden kis hozzávaló meglett, akkor kezdtem az összeállításhoz. Sajnos az első szögnél minden elem darabokra esett. Sebaj, vegyük úgy, hogy csak gyújtóst készítettem, a vér, meg a könny az pótolható.
Fogtam a terveket, és elmentem a közeli barkácsáruházba, hogy beszerezzem a faanyagot. Előtte elmentem a kerti részlegbe, hogy megnézzem milyen ócska madáretetőket lehet ott kapni kisembereknek 990 Ft-ért akciósan, azon kívül még vettem két nagy adag magot is. Már a kocsinál jutott eszembe, hogy igazából faanyagot akartam venni, és én akartam madáretetőt csinálni a két kezem verejtékével, meg ami ezzel jár, köröm alatti szálkákkal, meg neten dedikált vér kuncsorgással, de mindegy. Ez kb. november végén volt. Kiszórtam 42 db magot az első napra, aztán vártuk, hogy jöjjenek a kis madárkák eszegetni. Lassan vége a télnek. Ma kimentem, megszámoltam a magokat. 42-t számoltam. Egész télen egy rohadt éhező kis vakarcs se tudott erre vetődni. Meg vagyok győződve, hogy a barkácsáruház idomított be kis színes rohadékokat, hogy repüljenek szét ősszel éhesnek tűnő szemekkel. Veszek egy légpuskát, ha jövőre próbálkoznak. Veszek? Fenéket. Csinálok egyet!

 
Régóta terveztem, hogy valamiféle blogot kezdek írni. Pontosítok: Régóta terveztem, hogy rájövök mi az a blogolás, és ha tetszik, akkor kipróbálom, de a közvetlen kiváltó oka, hogy tényleg el is kezdtem, azok a hangyák voltak. Nem általában a hangyák, hanem csak azok, amik megjelentek a lakásban. Az első párnál még nem estem kétségbe, a manuális irtás híve vagyok. Egyszerűen rányomtam a mutatóujjamat a hátukra, és a tőlem telhető leggyorsabb "humánus" módszerrel átadtam testüket az árnyékvilágnak, majd a mosogatónak. Merthogy a megjelenésük főleg arrafelé volt. A másik amit megtettem ellenük az az utánpótlási vonalak elvágása volt. Mindent letakarítottam a konyhában, hogy semmi ne maradjon amit táplálékként hasznosíthatnak. Morzsák, szőrszálak, pizzásdobozkitámasztóműanyagháromszögek (ne felejtsem el, hogy egyszer erről is írjak egy bejegyzést!) szóval minden amire emlékszem általános iskolai tanulmányaimból, hogy a hangyákat táplálja. Logikus volt azt gondolnom, hogy a hangyák rövid úton visszavonulót fognak fújni, lehúzzák a rolót, és átköltöznek barátságosabb szomszédokhoz. A biztonság kedvéért azért amikor átmentem szomszédolni vittem a zsebemben egy adag kenyérmorzsát, és elszórtam a szomszéd családnál átcsalogatás céljából. Ott úgyis több gyerek van, azok szeretnek hangyákkal játszani. 
Az első napokban úgy gondoltam, hogy ez a módszer sikeres lehet, mert bár a hangyák még fel-felbukkantak, de számuk erősen megcsappant. Aztán beütött a crach. Egyik reggel korábban kellett felkelnem, és a konyhába kimenve a mosogató tele volt a kis szorgos lényekkel. Ezek kifigyelték a napirendemet!
-Dögöljetek meg! -kiabáltam magamból kikelve, de magamban. Ez volt az a pillanat, amikor a gyors humánus hangyahalálra való törekvésemet a lassú fulladásos kínhalálra cseréltem. Két elméletem is van. Lehet, hogy a hangyák olyanok mint az emberek. Ha sok kajájuk van, akkor alig vannak páran, de ha rájuk köszönt az éhínség, akkor elkezdenek szaporodni. A másik az, hogy a hangyák szeretik a tisztaságot, és mindenfelől a mi lakásunkba kezdték hordani a kajájukat megenni. Akárhogy is, ultimátumot adtam nekik. Vagy ők, vagy én, de én maradok. A csata eldőlt. Ma reggel bevetettem a nehéztüzérséget. Megkerestem a Mortein hangyairtót, amit még hat éve vettem, amikor a teraszunkra került egy leander tele levéltetűvel. (Szintén meg kéne írni ezt a sztorit)
A Mortein felborította az erőviszonyokat rendesen. Kis lakóink eltűntek. Visszavettük a konyhát birtokunkba, és elkezdtük felbecsülni a károkat.
Isten irgalmazzon a következő betolakodó lelkének! 
(Itt jegyezném meg, hogy a Mortein márkát anyagi támogatás fejében szívesen lecserélem bármelyik hangyairtóéra. Valamint rengeteg az érdeklődés, de anyagi támogatásért cserébe szívesen fennhagyom a Mortein márkanevet a blogomba.)