HTML

Szatír izélő

Szatirikus mindennapi történések, és gondolatok.

Friss topikok

  • sorica123 (törölt): Nemtom, az az igazság, hogy a "kis tahó ázsiai" semmivel nem volt bunkóbb, mint a többiek, akik na... (2013.09.15. 15:46) Játszótéri rasszizmus
  • manókomment: @fektor7: hehe, hát ezt a disclaimer-dolgot döntsd el te magad :) kisebbet ütne a blog, de keveseb... (2013.04.17. 17:14) Anarchista kiskáté
  • kamaka: Nekünk ide a 9-es szintre cinege de főleg éhes galambok jöttek. Most, hogy kiraktam a Márk madáret... (2013.02.06. 21:34) Téli madáretetés

2018.04.13. 15:48 fektor7

Apolitikus párt

Fejlesztettem egy szűrőt, amit a böngészőbe integrálva minden politikai megnyilvánulást szűr. Az érdeklődés hatalmas. Arra gondoltam, hogy a befolyt milliárdokból létrehozom életem nagy álmát az Apolitikusok pártját.

Apolitikusok pártja

Az Apolitikusok pártja távol tartja magát a politikától. A választásokon nem indul, állásfoglalása nincs. Ha mégis megnyerne egy választást, koalíciót nem köt senkivel, főleg nem az Apolitikus nemzeti ligával. (Fúj!)

A párt alapszabálya

1. A párttal való rokonszenv, vagy csak a tagsági viszony kinyilvánítása, mivel az alkalmas a létező politikai irányultságok elleni nyilatkozatként való értelmezésre, azonnali kizárást von maga után. 
(Már többször nekifutottam, de sajnos ezen a ponton az egyszemélyes elnökség mindig kizár.)

Szólj hozzá!

Címkék: apolitikus


2016.02.17. 15:01 fektor7

Óvodában

Anyuka1: -Mentek valahova a téli szünetben? 
Anyuka2: Jajj, igen! Férjem barátaival elmegyünk az osztrák alpokba. Már vagy fél éve szervezzük. Szállást, síbérletet,  mindent lefoglaltunk már hónapokkal előbb. Nagyon jó lesz! 
Anyuka1: Mi nem megyünk sehova. Nem is mernék ilyenre vállalkozni. Nézd Zsoltika most is hogy köhög. Krákog egész nap, és szinte megfullad. 
Anyuka2: Orvosnál voltatok? 
Anyuka1: Dehogy! Nem hiszek bennük. Tudod miben hiszek? Van egy új immunerősítő folyadék, a hozzá való vitamin tablettákkal, az Immuprotektor. Nagyon finom, és ha valami, hát ez megvédi a gyerekeket a sok vírustól. 
Anyuka2: De hát nektek olyan nagyon nem jött be. 
Anyuka1: Ja mi nem adjuk neki. Nagyon drága. De nektek megérné. Külföldre jártok síelni. Biztos jól megy nektek. Gondolom borzalmas lenne, ha a kis Athina megbetegedne pont mire mennétek síelni. 
Anyuka2: Hát nem tudom. Nem nagyon bízom az ilyen mesterséges dolgokban. Inkább sok mozgás, gyümölcsök, egészséges ételek, amiben hiszek. 
Anyuka1: Képzeld ugyanezt mondta a kis Mikike anyukája a Klári, és mi lett vele? Már három napja nem jönnek, mert beteg lett az egész család. Tudod, Mikikével szokott a fiam mindig játszani. Gyorsan terjednek az ilyen kis bacilusok. 
Anyuka2: Hála égnek csak ti járatjátok betegen a gyereketek, a többi szülő inkább otthon tartja, amíg meggyógyul. 
Anyuka1: Lehet, hogy pont a lányotokkal fog játszani, és megfertőzi. Ki tudja? 
Anyuka2: Nem szoktak együtt játszani. 
Anyuka1: De talán majd most együtt fognak játszani. Nézd meg az új kis barátjának Danikának már folyik az orra, és szerintem kezd sápadt is lenni. Mondanom sem kell, az ő szülei sem hallgattak rám, és nem vettek az Immunprotektorból. Talán szólok majd a fiamnak, hogy játsszon inkább a ti lányotokkal, ő élénkebb. 
Anyuka2: Te ezt most komolyan mondod? 
Anyuka1: Talán igen, talán nem. Akkor veszel az Immunprotektorból? 
Anyuka2: Ha veszek, akkor nem fog a lányomhoz közeledni? 
Anyuka1: El fog bújni a csoportszoba legeldugottabb sarkába, és ha köhögnie kell, kimegy beleköhög a wc-be, és lehúzza. 
Anyuka2: Adjál egyet! 
Anyuka1: Milyen ízben adhatom? Van málnás, banános, meg csokis. 
Anyuka2: Málnásat
Előadó (4.szint): És ennyi! Eladás megtörtént! Nagyszerű szituációs játék volt! Köszönjük, köszönjük! Lejöhettek a szinpadról! Nagy tapsot Erikának, és Sacinak! 
Erika (2.szint) (korábban: Anyuka2): Na látod, hogy milyen nagyszerű ez a közösség, és Te még húzódoztál belépni ide!
Saci (0. szint) (korábban: Anyuka1): Megvettem a kurva kezdőcsomagot, megadtam az összes ismerősöm telefonszámát, játszom a bugyuta, bár meglepően életszerű színjátékot, de ne várd, hogy lelkesedjem is! Amint hazajöttünk a síelésből átmegyünk másik óvodába! 
Erika (2. szint): Az nagyszerű ötlet! A mi óvodánk, ahogy látod már megfelelően terített. 

Szólj hozzá!


2015.12.14. 20:41 fektor7

Közmunkaprogram

Szólj hozzá!


2014.05.10. 13:57 fektor7

Újabb direkt megkeresés

telephone.pngSzombat ebédidőben üzleti célú telefont kaptam. Az illető bemutatkozott, majd kb. még három percig beszélt, hogy még mindig nem tudtam, mit akar. Nem lepődtem meg, sok ilyet kap az ember. Letettem az asztalra, és  közben tettem a dolgomat. Annyit azért kivettem a szavaiból, hogy valami nagyszerű előadásra invitált, amit ha elmulasztok, azzal az életem rövid időn belül az értelmetlenség homályába szürkül. Aztán a felolvasásban elért arra a részre, amikor a már jól átsült ügyfélnek még egy nagy löketet ad:
-... és ezt most mindenféle ellenszolgáltatás nélkül ajánljuk Önnek!- itt érkezett el az idő, hogy egy kis döbbent csend után megszólaljak hasonló döbbent hangon:
-Ezt hogy érti? Önök ezért nem fizetnek nekem? Még valami ajándékot sem kapok? - a kétoldalú döbbenettől szinte sisteregtek a digitális telefonvonalakban a bitek.
-Nem.
-Akkor én nem megyek. Ingyen nem.
-Hát akkor köszönöm. Viszontlátásra. -Azt hiszem mindketten gazdagabbak lettünk egy sztorival, amit mesélhetünk.

Szólj hozzá!


2014.05.07. 09:39 fektor7

Agresszív kismalac locsolóverse

Nem parancsol nekem senki,
nem foglak meglocsolni.
Nem fogom az aszott tested
Ibolyának sorolni.

Ne mondd már, hogy pár csepp kölni
főnixként fog hatni rád
Kinyilsz mint egy száraz mezőn
lehugyozott vadvirág!

Mégis, ha már erre jártam
Éhes vagyok, adj kaját!
S fújok párat fel a légbe,
Ha jót akarsz állj alá!

Szólj hozzá!


2014.05.06. 21:05 fektor7

Anyák napja antennákkal

a.baa-Funny-Ghetto-Antenna[1].jpgLányom óvodájában anyák napját tartottak. Arra kértek, hogy apukák ne legyenek jelen. Gondolom azért, mert nélkülük az anyukák felhőtlenebbül tudnak bőgni. Nincs is ezzel baj, de az óvoda ahhoz túl messze van, hogy gyalog járjunk oda, és ahhoz is, hogy odavigyem a nejem, aztán forduljak egyet. A nejem nem vezet autót, szóval odavittem, aztán mászkáltam az utcákon céltalanul háromnegyed órát. Igyekeztem felderíteni a környéket. Az egyik ház tetején láttam valami furcsa antennát. Bámultam egy ideig, és pont kijött a ház elé a háziasszony. Észre sem vettem, hogy ő meg engem figyel. Egy idő után már zavarta, hogy nézem a házukat. Oda is szólt nekem.
-Segíthetek valamiben? -Szerintem a segítőkész emberek megérdemlik, hogy eltöltse őket mások hálája. Van pár dolog, amit évek óta meg akartam kérdezni valakitől, és gondoltam ez jó alkalom, hátha kapok rájuk választ.
-Persze. -és közelebb léptem a hölgyhöz. Szépen bemutatkoztam, és fel is tettem az első kérdést:
-Amikor borotválkozom, akkor ugye szálirányban kell húznom a borotvát, de az mit jelent? Mert ez sosem volt egyértelmű nekem. Tud hozni egy papírt, hogy lerajzoljam a problémát?
-Tessék? -na láttam, hogy erre nem kapok választ, ezért mentem a következőre:
-Szerintem a fogkrémes tubus végén a kis lezáró papír a világ legidegesítőbb tárgya. Ott van a lezáró kupak, ami nem engedi ki a fogkrémet, akkor minek rakják oda azt is? Ha elkezdek egy új tubust fürdés után, akkor emiatt ki kell mennem a konyhába, hogy kidobjam. Miért teszik azt rá?
-Tessék? -éreztem, hogy erre sem fogok választ kapni, de volt még kérdésem, és tudom, hogy egyszer kapok majd választ rá valakitől.
-Amikor rántást csinálok, és felöntöm lével, akkor mindig darabos lesz, és nem olyan szép krémes. Mit csinálok rosszul? -bevallom egy picit ez mentőkérdés volt.
-Hát a forró rántáshoz hideg folyadékot öntsön, a hideghez meg meleget.
-Aha! Értem már, mit rontottam el. -láttam a szemén, hogy elönti a melegség, hogy tudott segíteni. -Köszönöm. Viszontlátásra.
Másnap arra mentünk, meg akartam mutatni az érdekes antennákat lányomnak, de addigra leszerelték őket a háztetőről. Elképzelésem sincs, mit gondolhatott a nő rólam.

Szólj hozzá!


2014.04.11. 08:05 fektor7

Gyümölcskaland azzal a rohadt eperkével

Van ez a szokás, hogy az óvodába minden nap más visz gyümölcsöt. Sajnos nem volt időm elmenni a piacra, ezért csak a közeli nagy kiskereskedelmi lánc egyik boltjába ugrottam le. A gyümölcspulthoz érve elképesztő kép fogadott. Nyomott rohadt almák, penészbundába öltöztetett dobozos eprek gondosan becsomagolva, kőkemény, ugyanakkor rohadásfoltokkal ékített körték. Nehéz volt a választás. Vettem pár éretlen banánt, aztán fáradtságos munkával kikerestem 5 db épnek tűnő almát a kitett 8 ládából, és választottam még egy csomag mandarint. Hazaérve, ahogy pakoltam ki a táskából, a csomag mandarinról kiderült, hogy 3D-ben nézve a hétből kettőn rohadásfoltok vannak, csak befelé voltak fordulva (vagy fordítva). Ez már betett nekem. Visszamentem egy kamerával, és igazi dokumentumfilmet forgattam. Elindultam kintről, hogy látszódjon a lánc neve. Behatoltam, eljutottam a zöldség-gyümölcs pultig, és ott felvettem az állapotokat. A kész videó linkjét elküldtem a lánc központi e-mail címére azzal az üzenettel, hogy oldják meg, hogy a zöldség-gyümölcs pultnál ne rohadt termékek legyenek kirakva egy héten belül. Ha nem, akkor nyilvánosságra hozom a felvételt, és még egy kis netes kampányt is csinálok hozzá. Igen rövid választ kaptam:
-Nem engedünk a zsarolásnak!

Szólj hozzá!


2014.04.03. 23:14 fektor7

Rosszman fotózár

identity-blackface-(Bindi-Cole)[1].jpgNemrég rendeltünk három fotókönyvet, egy cégtől, amit az egyik boltjukba kértem kiszállítani. Dolgoztunk rajta vagy két hetet, hogy szép legyen az összeállítás. Ajándékba szerettük volna vinni az egyiket, de végül jól kicentiztük, az utazás előtti utolsó napra lett kész.
Beütemeztük az átvétet a napi programba, és estefele oda is értünk a boltba. Megszólítottam egy eladót, hogy fotókönyvért jöttünk. Kérte a rendelésszámot. Na azt nem tudom, mert otthon töltöttem le az emailt, de 34000 Forint, és hát a nevem, amivel könnyen beazonosíthatja. Az nem így van, mert kell a rendelésszám. Anélkül ő nem adhatja ki, mert ez rendelet. De mondtam, hogy emberek vagyunk, könyörüljön meg rajtunk, biztos ki lehet keresni könnyen. Emlékszem, hogy volt benne hármas. Persze, kikereshető. Megkérdezi. Bement a raktárba. Azt hittem, hogy a könyvekkel jön vissza, de nem, csak a hírrel, hogy mégsem adhatja oda a rendelésszám nélkül. Arra hivatkozott, hogy sokszor hasonló nevű emberek rendelnek, és ebből bonyodalom támad. Mondom neki, hogy annyira nem gyakori a nevem, keresse meg a borítékot, rajta van a rendelésszám, aztán majd mindenkinek azt mondjuk egy cinkos kacsintással, hogy tudtam. Emberek vagyunk. Nem, mert ha ezt megtudja a vezetőség, akkor őt kirúgják. Törtem a fejem, hogy tudjam meg a rendelésszámot. Persze bejelentkezni nem lehet telefonról a rendszerükbe, csak a rendelőszoftverrel PC-ről. Kifogyva a tippekből megpróbáltam egy másik eladót. Mondtam neki a helyzetet, ő humánusabb volt. Mondta, hogy persze, mutassam az igazolványom, meg a lakcímkártyám. Belenézett, látta, hogy olyan embernek látszom az igazolványokban is, aki nem akarja mások fényképeit elrabolni 34000 Forintért. Bement a raktárba. Kis idő múlva ő sem a könyvekkel jött vissza, hanem a hírrel, hogy nem adhatja ki a könyveket. Na mondtam neki, hogy akkor mi van, ha hagyom az egészet, és a kész összeállítást betöltöm egy másik cég programjába (kb. 2 perc), és ők buktak 34000 Forintot, ha nem találnak másvalakit, aki tudja majd a rendelésszámot, és érdeklik a képeim. Az sajnos őt nem érdekli, mert a szabály az szabály. Akkor szöget ütött valami a fejembe, mégpedig az, hogy ezek valakitől kapják az utasításokat. Valakit az ajtó mögött fizet a cég, hogy megvédje a fényképeimet a rendelésszám nélküli kukkolóktól. Kérdeztem is, hogy van valaki a raktárba, aki megtiltja ezeket? Igen. Na akkor vele szeretnék beszélni. Oké, kihívja. Pár perc után megjelent a hölgy. Mondom, hogy egy kis emberségre vágyom. Itt állunk az Önök nagyszerű boltjában, holnap utazunk, ajándékba vinnénk a könyvet. Na akkor ismét igazolványt mutassak, meg lakcímkártyát. Megvolt. Jegyzőkönyvet is vett fel, aztán bement a raktárba, és kihozott egy kulcsot. A kulccsal kinyitott egy kis szekrénykét, pont ott ahol álltunk addig. A szekrényben 3 (HÁROM!)  boríték volt. Rögtön az első a miénk. Rajta a nevem, a címem, meg az összeg, amit szajkóztam nekik.
Furcsa azzal találkozni, hogy felnőtt embereket gépként alkalmaznak, és azok ki tudja milyen félelmektől vezetve ezt el is fogadják, és értelmetlen szabályokat próbálnak betartatni. Nem az első, hogy ilyen jelenséggel találkozom. Vicces amikor valami szolgáltató nem hajlandó adatot adni számomra telefonban, mert férfihangom van, a szerződésben meg nő szerepel. Volt már olyan, amikor újrahívtam egy ilyet elváltoztatott hangon, néha köhécselve, és úgy már simán elintéztem amit akartam. Nincs ellenemre egy kis izgalom, de azért legközelebb felírom a rendelésszámot.

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság album rossmann cewe rendelésszám


2014.02.13. 09:41 fektor7

Helmut Fing Magyarországon

Helmut Fing az EU egyik csúcsprojektjének számító Szolnoki Kvantumfizikai tanszék vezetője volt a huszonegyedik század közepén. Családjával jól érezték magukat Magyarországon, de egy nagy baja volt a professzornak, és ez az az állandó komikus légkör, ami neve miatt körbevette. A jól csengő ősi német arisztokrata neve Magyarországon végtelenül profánul hangzott, és rengeteg gondot okozott a meglehetősen humortalan, poroszos tiszteletet követelő professzor hétköznapjaiban. Végső elkeseredésében egy viszonylag szórakoztató, és meglehetősen kalandos dologra szánta el magát. Eltörli Magyarországon a fing szót minden jelentésével együtt. Tervéhez gyorsan összedobott a laborban egy térhajlító időgépet (olyat, amivel körtereket szoktak létrehozni), és elkezdte kutatni a múltat. Egyre távolabbi múltjába ment vissza a magyarságnak, és legtöbbször csak egy kérdés erejéig maradt ott: -Ismeri már a fing szót? -Nem untatnám az olvasót a rengeteg izgalmas utazásainak a részleteivel, a lényeg, hogy sikerült lokalizálnia időszámításunk szerint 432-ben a Káma folyó melletti ősmagyarok egy feltehetőleg laktózérzékeny tagját, akire egy átkumiszozott éjszaka után az egyik hajnalban  egy kreatív társa majd röhögve megalkotja a fing szót. Két évet élt velük, hogy beférkőzzön a barátságukba, és az említett éjszakán (többszöri kisérletre) sikerült is a megfelelő pillanatba benyőgnie, hogy PURK. Maradt még pár napig, hogy meggyőződjön a szó elterjedése felől, majd visszatért a jelenbe. Azonnal leült egy számítógéphez, és rákeresett a Fing szóra. Találatok száma 0! Boldogan sikított fel. Aztán rákeresett a Purk szóra. Rengeteg találat! A küldetés sikerült! Aztán megpillantotta a 17. találat mellett a fényképét, meg a cikket, amiben közlik, hogy Helmut Purk lesz a szolnoki labor vezetője.
Rohadt vándorló magyarok!

Szólj hozzá!


2014.01.24. 00:18 fektor7

Találkozásaim szatírokkal

Életemben háromszor találkoztam aktívan munkálkodó szatírokkal. 
Az első találkozásom egy buszmegállóban volt. El kell képzelni egy szőke göndör hajú kisfiút, aki edzésre indult. A busz megérkezett. Innentől kezdve a jelenet olyan volt, mint egy burleszkfilmben, csak Buster Keaton helyett én játszottam benne, cserébe viszont színes, és 3D volt. A hátsó ajtónál többen álltak, ezért elindultam egy ajtóval előrébb, de mire odaértem azt becsukta a sofőr. Gyorsan visszafutottam a hátsó ajtóhoz, de addigra azt is becsukta a sofőr, és gondolom jólesően röhögött  a necces kék pólójában, ahogy nézett a visszapillantó tükörben. A lényeg, hogy ott maradtam az üres buszmegállóban egy "bácsival", aki rögtön odajött hozzám, és ölelgetni kezdett. Felajánlotta a lakását, ahol ötven forintot kereshetek, ha felmegyek vele, Én csak elhaló hangon ismételgettem, hogy: -Hagyjon! Hagyjon! -nem elsősorban azért, hogy feljebb srófoljam a díjat, inkább csak mert hangosan kiabálni már szégyelltem volna. Aztán ahogy hevesebben ölelgetett, egyre jobban feljogosítva éreztem magam, hogy komolyabban ellenálljak. Vesztére pont hétvégén néztünk meg egy piedone filmet, szóval ellöktem magamtól, a fazon leesett a peronról, és beütötte a fejét a villamossínbe, így szerintem nem élte át azt a fájdalmat, amikor a villamos átment rajta. Legalábbis ezzel nyugtattam később az őrült lelkiismeretfurdalásomat. (Na jó, a villamos csak évekkel késöbb kezdett átmenni rajta, attól függően, hogy kinek meséltem el a sztorit.)

Második találkozásom a Deák téren volt egy földalatti telefonfülkében. A mellettem levő fülkébe ment be egy bácsi, és kabátja résén át mutogatta nekem a szerszámát. Mivel nem szólt semmit, én meg hamar elfutottam, ezért idővel ez az élmény egyre feldolgozatlanabb lett. Könnyen lehet, hogy csak valami jelet akart adni, vagy segítséget kért, vagy az üvegen át a saját jövőbeli énem üzent, hogy ne aggódjak a gyerekkori méreteim miatt. Nem tudom. 

Harmadik találkozásom volt a legkellemesebb mind közül. Az első két élmény után nem csoda, hogy még gyerekként egy jelmezbálba szatírnak öltöztem. Balszerencsémre pont aznap megtámadott egy harmadik szatír. Talán az elsőnek lehetett a bosszúálló szatír tettestársa: a buszvezető szatír. Nem tudom. Hiába jött arra rendőr, és hiába kiabáltam, hogy szatír szatír! Ő is ugyanezt kiabálta, és csak nevetett rajtunk mindenki. Végül kis szatírkodás után elengedett, és még használható tippeket is adott. Ezzel együtt is csak harmadik lettem a versenyen, mert a tündér, és a kovboj is megelőzött. 

Szólj hozzá!

Címkék: pedofil szatír


2013.09.03. 11:25 fektor7

Hülyenagyi, és debilapu

hulyenagyi.jpgRengeteg szabadtéri programot lehet egy kisgyerekkel csinálni, de ha esik az eső, akkor nincs mese, irány a játszóház, ha mozogva akarod lefárasztani a gyereket a délutáni alvás elött. A játszóházban viszont önkéntelen találkozol "furcsa" szülőkkel, vagy kisérőkkel. Ezekből mutatok be párat: 

1. A káromkodós 
Ő az, aki nem annyira képmutató, hogy mások előtt visszafogja magát. Ha a gyereke nem dobja a labdát rendesen, vagy nem élvezi eléggé a 200 Ft/perc díjért a helyet, akkor bizony odamondogat neki: 
-Nem igaz b..., hogy nem tudsz azzal a rollerral menni. Hülye vagy? Egy rakás pénzbe kerül, hogy idegyere, ne egy papírra rajzolj, azt otthon is tudsz! -pedig ha vette volna a fáradtságot, hogy megnézze mit rajzol a gyereke, akkor még akár büszke is lehetett volna. Végül egy death-metal klubnak adtam el ötezer Forintért. 

2. Az örök gyerek
Ő az, aki minden játékot kipróbál a gyerekkel együtt, mondván, hogy meg kell élni a boldogságukat, meg persze vigyázni kell rájuk. A gyereke bemegy a gumiasztalra, akkor ő is bemegy. Ugrálni azért nem mer, mert fél, hogy kiszakad a nyolcvan kilója alatt, de odafekszik az asztal szélére minden eshetőséggel számolva. Az nem zavarja, hogy a súlya miatt a gumiasztal olyan kemény lett, mint egy helikopter-leszállópálya, és kb. annyira szórakoztató is. Ő ott van, és ügyel. 

3. A megörökítős
A megörökítős szülők nagy lehetőségnek élik meg a színes műanyagokat, mint élénk hátteret. Én magam is sokat fotózom, de ha csak tehetem kerülöm a beállított képeket. Ez gyerekeknél nem könnyű műfaj, de jobban megéri kivárni azt a 10 elcsípett pillanatot, mint kreálni 1000 egyformán mosolygósat, ahol csak a háttér cserélődik. Ezek a szülők ész nélkül követik a gyerekeket, néha letaposva a többit. Azért hozzák el a gyereküket játszóházba, hogy megcsinálják az önfeledt játszó gyerekképeket, még ha a gyerek beledöglik is. Könnyű felismerni őket a folyamatos "Mosolyogj ide!", "Csíz!", "Errenézz!" vijjogásukról. A gyerek addig játszhat egy picit önfeledten, amíg megnézik az elkészített képeiket. 

4. A hülyenagyi
Ez egy nagyon kiborítós kategória. Sajnos gyakran találkozni velük. Hülyenagyi vigyáz a gyerekekre, mert közösségbe nem mehetnek. A szüleik meg dolgoznak. Nagyi persze nem tudja kielégíteni a gyerekek játszásigényét, ezért hova viszi őket? A játszóházba. Mert a közösség csak az iskolát jelenti. Ilyenkor van az, hogy a játszóházban iskolaidőben ott van a kis gyerek, a naggyal, meg a nagyival. A játszóház falai visszhangoznak ahogy szinte tüdejüket kiköpve köhög mind a három, de élvezik. Nagyi néha megnézi a homlokukat, hogy ne melegedjenek túl. Akármerre rángatják el onnan a szülők a gyerekeiket, utánuk mennek. Mindig ők a legkedvesebbek. Megfogják a gyerekek kezét, nehogy elessenek. Simogatják a legkisebbeket. Körbekínálják az ételeiket. 

5. A nemtörődöm
Ő az, aki sportot csinál abból, hogy kimutassa, hogy nem érdekli a gyereknevelés, csak a sport. Leáll a terem sarkában dekázni, vagy focizik idegen gyerekekkel. Egész addig nem is figyeli a gyerekét, amíg nem jön rá, hogy indulni kell haza, hogy elérje a meccsközvetítést
Innen átváltok konkrét beszédre, mert tényleg megtörtént: Addigra gyereke már erősen szaglott. Nyilvánvalóan nem tudott megfelelni a napokban elkezdett pelenkáról leszoktatás összes követelményének, mert vászonnadrágja egy álló pisifolt volt kb. térdig. Apuka ránézett: 
-Hát te meg mibe ültél? -gyerek kissé szégyenlősen nézett rá, nem válaszolt. Fogalmam sincs, hogy csak nekem, - aki épp ott álldogáltam - csinálta -e a műsort, vagy tényleg ilyen egyszerű ember volt. Még hosszan folytatta a keresést: -Hova ültél? Valahol kifolyt a víz? Abba ültél bele? Most nézd meg! Csupa víz a nadrágod! Hogyan megyünk így haza? -itt én ott is hagytam a történetet, mert megismertem a legrosszabb szülőt, a 

6. Debilaput
Ő az, aki elviszi a gyerekét játszóházba. Felmegy, befizeti a pénzt, elnézegeti egy órán át a szülőket, apró jegyzeteket csinál róluk egy vicces kis blogbejegyzéshez, és amikor a leghülyébbet megtalálni véli, akkor jön rá, hogy a gyereket lenn hagyta a kocsiban. Persze az egész nem igaz, de egy bejegyzés végén felvállal ilyen hülyeséget is egy csattanó miatt. 

Szólj hozzá!


2013.07.30. 17:54 fektor7

A zatkák

atka.jpgAz előbb felhívott egy nő. Elmondta, hogy ő nem eladni akar valamit, hanem a segítségemet kéri.
-Persze szívesen segítek ismeretlen felolvasónőknek telefonon. -mondtam neki.
Ezt nagyon megköszönte, és innen már egyenes volt a téma alakulása az atkák felé, akik minden baj okozói, és megtelepednek a szőnyegben, meg az ágyban, de a ruhákban, meg mindenhol, ahol nem atkátlanítunk. Ezt persze vagy 2 percen át sorolta. Aztán megkérdezte, hogy érdekel e egy ilyen ingyenes atkátlanító bemutató. 
-Nem. 
-Megkérdezhetem, hogy miért nem? 
-Nincs szőnyegünk. 
-Akkor kimennénk, és megmutatjuk, hogy mennyi atka van az ágyukban, ágyneműjükben, és eltávolítjuk a berendezésünkkel. 
-Nincs ágyunk. 
-De hát akkor hol alszanak? 
-Egy burmai teakfa lemezen. Lefóliázva kaptuk egyenesen Burmából, ahol biztos ön is tudja, a klíma miatt nincsenek atkák. 
-De mivel takaróznak? 
-Hőtartó alufóliával. Ez már az esti rutinunk része lett, miután gondosan leborotválunk egymásról minden szőrszálat, ahol megtelepedhetnének az atkák, körbetekerjük egymást, meg a gyerekeket.  
-Viccel? 
-Nem. Mi komolyan vesszük az atkák elleni küzdelmet. 
-Úgy érzem viccel. 
-Nem. 
-Nem viccel? 
-Nem. 
-És így tartják távol az atkákat? 
-Őket is, de az a kisebbik ok, inkább az atkaírtók miatt csináljuk. 

Szólj hozzá!

Címkék: atkák


2013.06.19. 16:22 fektor7

Nemzeti korom

Sarki kis közért évek óta, ha nehezen is, de állja a versenyt a közeli teszkóval, és spárral. Szűk a hely, de viszonylag mindenből van nekik. Nemrég az fogadott, hogy a bolt negyedét kiürítették, és falakat húznak köré. Kérdezem, hogy mi lesz. Néznek rám, mint aki nem evilágon él: -Hát dohánybolt. Egyelőre nem tudom, hogy ez mit jelent. Felértékelődnek a környék ingatlanjainak értékei, vagy le? Kell e majd tartanunk a föld alól, vagy a messzi távolból a nikotinhiánytól idetántorgók tömegétől, akik a házaink elött fogják az első adagokat magukba szippantani, vagy nem változik semmi? Viszonylag ritkán járok olyan helyeken, ahol a dohányosok élnek, így ritkán találkozom dohányozókkal, vagy dohányzókkal. Már nem is tudom hogyan mondják őket. Lehet, hogy látunk majd pipázósakat is, meg szivarizálókat? Felbolydult a környék, mindenki a dohányisták érkezésére vár. Néhányan beszögelték az ablakukat is, de a többség csak a kerítést emelteti meg. Sokan esküsznek rá, hogy a gyerekeknek a környéken több tejet kell majd inni a füst miatt. Ez persze majd felveri a tej árakat a környéken, talán majd kialakul áruhiány is. Talán majd a nemzeti tejbolt hálózat fogja rendezni ezt a dolgot. Biztonság kedvéért a legtöbb kertben már látom bekészítve a teheneket, meg kecskéket. Az emberek éretten gondolkodnak.
Azért vannak vadhajtások. Néha elkapok suttogó beszélgetéseket. Mindenki találgatja, hogy milyenek a dohányozósok. Az idősek rémtörténeteket mesélnek a gyerekeknek képükbe fújt füstökről, meg átláthatatlan füsttel teli vendéglátóhelyekről. A gyerekek meg még tovább színezve adják tovább társaiknak. Aztán persze beigazolódik a mondás, hogy minden szenzáció csak jövő keddig szenzáció. Az első napokban majd kimennek az emberek a bolt elé fotózkodni, meg távolról megérezni a parázsló dohány szagát, aztán majd megszokjuk ezt is. 

Szólj hozzá!


2013.05.08. 22:13 fektor7

Anyakönnyvikivonat

anyakonyvikivonat_1368043959.jpg_1091x397

Szólj hozzá!


2013.05.07. 22:07 fektor7

Borítékolt örömök

postas.jpgAz ember megválogathatja a barátait, de a postását nem. Az utcában ahol lakunk már sok éve ugyanaz a postás. Ha igazán belegondolok, akkor a köszönéseket leszámítva a környéken lakók közül igazán csak vele beszélgettünk. Mindig kedves mosolygós volt, mintha nem is csekkekkel házaló ügynök lenne. Viccelődött, ha beszélgettünk. Megosztotta velünk a környék pletykáit. Egyszóval semmi gondunk nem volt vele.
Egyszer egy ajánlott küldeményt hozott. Megmutatta hol kell aláírnom. Megbeszéltük az előző napi meccset. Kicsit évődtünk egymással, aztán adott egy puszit, és már ment is a következő házhoz. Persze ilyenkor az átlagember megdöbbenve áll a kapuban, és próbálja helyretenni, hogy egy postás rácuppant az arcára, de én ezen felülemelkedve egészen a bejárati ajtóig úgy mentem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Aztán amikor becsukódott az ajtó mögöttem, akkor tettem fel magamnak a kérdést, hogy: EZ MI VOLT?
A következő napokban elkezdtem kukkolni a szomszédokat, hogy nekik hogy köszön a postás, de nem volt egyszerű feladat. Egyrészt eléggé szétszórt időpontokban jött,  és gyakran mások helyettesítették, másrészt nem jó a rálátás a szomszéd ajtókra. Aztán azon kaptam magam, hogy amikor szokott jönni, elkezdtem látszólag a céltalanság öröméért sétálni az utcán. Hogy mégis ne legyen annyira feltűnő a dolog, egy menhelyről szereztem egy nagy darab foltos randa kutyát. Mindenképpen olyat akartam, amiről senki nem gyaníthatja, hogy csak azért tartom, hogy a postást kukkoljam a sétáltatása alatt.
A kutyát elneveztem Akropolisznak, mert olyan a képe, mint a hátsója. (Először Görögnek akartam hívni, ami mind a két irányban ugyanaz, de azt mondták, az nem jó kutyanév) Sétálgattunk Akropolisszal, és lestük a postást. Valahogy mégis mindig elkerültük. Viszont megismertem egy csomó kedves embert az utcánkban. Egyre többször beszélgettünk párosával, majd kis csoportokban. Aztán lassan elkezdődtek az összejövetelek. Először egy kerti sütögetés, mert Endre negyven éves lett. Aztán egy kerti sütögetés Béláéknál, mert ő nem tudott eljönni Endre születésnapjára. Aztán már indok sem kellett, minden hétvégén összejöttünk. Társasjátékoztunk, filmet néztünk, vagy csak úgy beszélgettünk. Kialakult egy baráti közösség, aminek szép lassan az egész utca a tagja lett.
Később összefogtunk, és kipucoltuk az utca közepén az üres telket az autóroncsokkal. Ültettünk fákat, és kiraktunk asztalokat, és székeket. Aztán nem sokkal, már a hétköznap estéket is ott töltöttük. Eltelt pár év, az utca teljesen megváltozott. Nyüzsgő közösségi élet lett. Szerveztünk több klubot, segítjük egymást. Sokan összeálltak, és közös vállalkozásokat indítottak, amikben az utca lakói mind találtak munkát. Nálunk nincsenek munkanélküliek. Csináltunk egy időseket segítő klubot is. Általánosságban elmondható, hogy gondoskodunk egymásról, odafigyelünk egymásra. Ráadásul az utcában van már három házasság, akik az összejöveteleken ismerték meg egymást, és már két utcabébi is született. (Az egyiket minden tiltakozásom ellenére Szamosi Rita Akropolisz-ra nevezték el.)
Na és mi a vicces az egészben? Hogy ez az egész egy puszival indult.
Mindeközben évekig nem is láttam a postást, mert ritkán kaptam ajánlott küldeményt, vagy pénzt, és olyankor valaki más jött. Az email, meg az elektronikus csekkek korában, amúgy is ritka vendég már a postás. Aztán  végre valami behajtó cég küldött egy ajánlott küldeményt. Nagy örömmel mentem ki átvenni. Szótlan volt, és hivatalos. Szóvá is tettem, hogy miért olyan tartózkodó. 
-Még kérdi? -válaszolt felháborodva. -Én itt egy hivatalos ember vagyok. Leveleket hozok ki. Hivatalos iratokat, pénzt kézbesítek. Maga meg egyszerűen megpuszil? Azóta a kertek alatt osonok a postaládájáig, nehogy találkozzam magával. 
-Én? -maga puszilt meg engem! Napokig nem tudtam aludni utána! -Értetlenül nézett rám. A szemében láttam, hogy komolyan azt hiszi, hogy én pusziltam meg őt. 
-Már ne is haragudjon, de ez egy olyan beteg dolog, amiről biztos fogok írni a blogomba, -mondta, és elviharzott. 
-Anyád! -gondoltam hangosan magamban. Amíg hazaérsz a nagy táskáddal az oldaladon, addig én megírom az saját verziómat, és mindenki nekem fog hinni, mert lesz a végén alliteráció, te picsafejű pálpusztaiszagú puszilkodó postás. 

Szólj hozzá!

Címkék: postás puszi


2013.04.29. 13:15 fektor7

Végesen okosnak tűnő mondásaim

Mostanában nagyon feledékeny vagyok. Tegnap megakadtam egy mondat felénél, mert nem jutott eszembe az izé szó.

Az indiánok kezdetben azt hitték, hogy ha fénykép készül róluk, azzal ellopják a lelküket. Erről sokan hallottak. Amiről kevesebben tudnak, hogy a gyártók később beismerték, és javították ezt a hibát. 

"Az idézetek arra jók, hogy a magukat kifejezni nem bíró emberek is lesajnálhassák embertársaikat" -Sir Parsifal Clingon

Én vagyok az egyetlen ember, akit többször kivezettek szép kiejtési versenyről, pedig szerintem az obszcén szavakat is lehet szépen kiejteni.

Nem mondanám magamról, hogy pesszimista magába forduló, a semmiségeken is fennakadó kiállhatatlan ember vagyok, erre ott vannak azok akik jól ismernek. 

Nincsenek barátaim. Az embereket két csoportra tudnám osztani, akiket nagyon utálok, és akik nagyon utálnak. Jobban belegondolva ez egy csoport. 

Beiratkoztam egy boszorkányképző iskolába. A következő vizsgámhoz öt sikeres rontás kell. Ha az is megvan, akár már repülhetek is. 

Soha nem veszem le a hajtókámról a szerénységért kapott díjaimat. 

Az időskori elbutulás megelőzhető már fiatal korban. Azon vagyok!

A kollektív butasághoz nem kell ismerni a kollektív értelmet.

A pszichés leépülés sokkal kevésbé észrevehető, mint mondjuk a fizikai, aminek azonnal látható nyomai vannak, sebek, elvesztett végtagok, temetés stb.

Az előző életemben jobban hittem a lélekvándorlásban. 

Egy dolog tudni a dolgokat, és az eredetüket, és más dolog elgáncsolni a meglepett váltóőrt Tiszakajáron. 







Szólj hozzá!

Címkék: Mondások


2013.04.15. 15:51 fektor7

Anarchista kiskáté

anarchy2.jpgA hatalom átvételéről, és a helyes körömápolásról

Készült: ma, és itt

A rend alapú társadalmak kudarcot vallottak. Ideje átadni helyüket a rendetlenségnek!

Mi Anarchisták ma megalkottuk az Anarchista kiskátét! Fő alapelvünk, hogy elutasítunk bármiféle szervezettségre utaló jelet a tagsági szervezetlenünkben. 
Ennek a kiskáténak mindenféle publikációja, vagy a betartása tilos! Ennek a szabálynak a betartása is tilos! Tilos megnézni a kiskáté szót a wikipédián! (A kiskátét mostantól: KT-nak rövídítjük.)

Közös hitvallásunk, melyet részfelkiáltással fogadtunk el:
Anarchiát, de holnap!

Elkészült a világ átvételének a megvalósíthatatlansági tanulmánya. Ezzel végre elérhetetlen távolságba került a végső megfogalmazhatatlan célunk.
A demokratikus játékszabályok gyerekeknek, és idealistáknak valók. Mi nem akarjuk választásokon legyőzni a regnáló hatalmat. Annyira elutasítjuk a demokratikus választásnak nevezett rendpárti bohóckodást, hogy még a távolmaradásunkra se méltatjuk, ezért ott maradunk. 

Az erő a rendet jelképezi. Ideje megmutatnunk, hogy mennyire erőtlenek vagyunk, és ezzel fogjuk leromboljuk a rendet! Azért, hogy bebizonyítsuk, hogy a szervezetlen erőtlenség mindenre képes, ezért egy meg nem tervezett időpontban, és helyen, nagy egyéni szétszóródást tartunk "Menj haza te is" címmel. 

Hogy milyen világról álmodunk? Olyan világról, ahol mindenki azt tehet, amit akar. Ahol senki nem szól ránk, ha rá akarunk szólni valakire, hogy ne szóljon rá arra, aki rászólna a rászólókra. Egyáltalán ne legyenek rászólók! Ha mégis lennének, akkor azokra ne szóljon rá senki! 

Tisztában vagyunk azzal, hogy ha hatalomra jutunk, kezdetben lesznek, akik kihasználják a rendtelenséget. Lopnak, rabolnak, és megölnek majd embereket, mert nem lesznek gátak a rendszerben. Idővel majd ez beáll egy elviselhetetlen szintre, amihez már hozzá lehet szokni. 

Az ország védelme még a szervezetlenség fenntartása mellett is kiemelt jelentőségű. Az emberi erőforrásokat igénylő fegyveres határőrséget természetes úton kialakuló fertőzésekkel helyettesítjük.

Végül a helyes kéz, és körömápolásról: Körmeinket vágás előtt beáztatjuk, majd levágjuk. Utána mandulaolajjal ápoljuk. 

16 komment

Címkék: anarchia


2013.04.09. 21:37 fektor7

A tizenhárom maradi vértadó


sor.jpgTegnap vérvételen voltam. Ez Zuglóban nem egy rövid kis kaland. Másfél órát minimum rá kell szánni. A dolog ügyvitele megragadt a nyolcvanas évek végénél. Az orvos kinyomtat egy papírt, amin tollal kijelölgeti, hogy mik érdeklik őt. Aztán egy reggel oda kell menni szigorúan 7-9 között, hogy megbökjenek. Ha egy percet késel, akkor neked annyi, már csak másnap kapsz sorszámot. (Tudom, mert már eljátszottam.)
Három ablakban csak azt intézik, hogy amit az orvosok bejelöltek, azt beviszik számítógépbe. Bár a papíron rajta van a TAJ számod, de oda kell adni a TAJ kártyádat is, és olyankor jön a kötelező kedvencem, a szemrevételezés. Ránéznek a papírra, majd rád, és ezzel egy pillanat alatt lebuknak a potyázók, a rendszeren kívüliek, akik desszantosként próbálnak bekerülni az állami egészségügy védőernyője mögötti betegparadicsomba kamu TAJ kártyákkal, mások identitását elorozva. Utána egy másik szobában ha sorra kerülsz, akkor megböknek. Ez az érdemi része a dolognak.
Nekem a hébe-hóba előforduló elájulással, falraspriccelt vérrel, (és igazán nagy ritkán ha három nővérnek, és egy takarítónak kell lefognia a vételhez), azzal együtt is az átlagom nem több két percnél. Aztán délután neked kell az eredményért menni, amit papíron kapsz meg, és egy új időpontot kérni, ahol ezt kiértékeled az orvosoddal. Összesen kb. 4-5 óra elmegy rá az életünkből, ha az utazást nem számolom, meg azokat az órákat, amit az időpontkérő telefonokra szánsz. 

Visszatérve a konkrét tegnapi eseményekre: Reggel odamentem éhgyomorral, és rögtön egy komoly próbatétellel kezdődött a dolog: Meg kell nyomnom az ügyfélsorszám automatán az egyes, vagy a kettes gombot. Egyes, ha több vizsgálat kell, kettes, ha csak egy. Na nekem csak egy vérvételem lesz gondoltam, és már meg is nyomtan szinte a kettes gombot, de gyanút fogtam, hogy a vizsgálat szó minden kis pipánál sokszorozódik a papíromon. Hülye egy félreértelmezhető nyelv a miénk az biztos! -felkiáltással szokás szerint megnyomtam mind a két gombot. Az egyiknél hatvannyolcan voltak előttem, a másiknál negyvenen. A folyosón mégis vagy százötvenen vártak összevissza elszórva, mert sok embert elkísér a rokona.
Ha ennyi ember összeverődik, óhatatlan, hogy közéjük keveredik pár ember, aki ragaszkodik a megfogható dolgokhoz, és ezt a nagy sort megpróbálják a maguk könnyen vizualizálható nyelvére lefordítani. Ők a sorbanállók. A pulttal szemben, vagy a számkijelző elé állnak, és sort képeznek. Mintha lenne értelme egymás mögött állniuk, pusztán a megszokás miatt, vagy mert félnek, hogy kimaradnak valamiből mindig vannak páran egymás mögé állva. Tegnap épp tizenketten képeztek egy sort. Egymás mögött állnak, és ebből merítenek erőt. Ezek között volt történetem főszereplője, a 161-es körszakállas. Negyven körüli alak, akit elkísért az anyukája. A történetnek ebben a felében még nem is hívhatnám körszakállast 161-es körszakállasnak, mert még nem volt sorszáma.
Rendületlenül álltak a pulttal szemben. Nem zavarta őket érdemlegesen, hogy a pulthoz csak azok lépnek, akiknek a számát mutatja a kijelző. Ők tudják, hogy a sorbanállás az kell. A szóban nem véletlen van benne az állás szó. Azt ülve nem lehet végrehajtani. Az olyan mintha a narancslét nem rancson termesztenék. Azt meg kell élni, mert anélkül nem öröm sorra kerülni. Újságot olvasva, vagy mobilon játékot játszva nem lehet elmesélni a szomszédnak, vagy a munkatársnak, hogy másfél órát álltam a sorban az esztékában már megint! Ők ott állnak, és várnak a sorukra, hogy kiszóljon a pultból az adminisztrátor, hogy: -Most maguk jönnek! Ott a barna zakós fiatalember az anyukájával, jöjjenek már ide! 
Aztán egy idő után valaki meggyőzte őket, hogy menjenek már sorszámot kérni. Hitetlenkedve fogadták, de legyőzve kétségeiket megfogadták a tanácsot, és elsiettek a sorszámadó géphez. A férfi hamarosan ugyanazzal a gonddal szembesül, amit már leírtam, hogy nem tudja, hogy egy vizsgálatra jött, vagy többre. Végül hasonló megoldást talál, mint én. Boldogan fordult meg kezében a papírkákkal, amikor elszabadult a pokol. Meglátta maga mögött az anyját.
-Te mit keresel itt? TE KIÁLLTÁL A SORBÓL? -és az asszony mérgesen önmagára rohant vissza, hogy visszafoglalja a helyét a sor legvégén. Természetesen beálltam mögéjük tizenharmadiknak, sőt néha még az órámra is néztem idegesen, és méregettem a sor hosszát autentikusan. Igaz, hogy fél órával előbb kerültem sorra, de amíg mögöttük álltam, tudom, hogy jól esett nekik. 

Szólj hozzá!


2013.04.02. 22:17 fektor7

Folyik az idő. Zárd el a csapot néha!

bloody-brain-big1.jpg
Mindenki életében van egy-egy emelkedett pillanat, aminek nagyszerűségét az idő múlása csak még szebbé teszi. Ezek általában természeti jelenségekhez, kitörő érzelmekhez, nagy egymásra találásokhoz köthetők. Velem múlt héten megesett egy ilyen, és tudom, hogy sokáig emlékezni fogok rá. Talán azért is nem írtam meg azonnal, hogy picit leülepedjen a dolog.

Az egész úgy kezdődött, hogy vendégségben voltunk, és én szokásomhoz híven megittam vagy három-négy liter mindenfélét. Aztán hazafelé megálltunk egy üzletközpontban, hogy némileg enyhítsek a nyomáson. Aki látott már ilyen nagy üzletközpontban férfi wc-t, az tudja, hogy egyik oldalon zárt wc-fülkék vannak, a másikon hosszan piszoárok sorakoznak. 

Vannak íratlan szabályok a piszoárok elfoglalására. Komoly jellemrajzot lehet felállítani arra, hogy valaki akkor éppen melyik helyet választja. Én például ilyenkor végiggondolom életem minden tanítását, a belém nevelt félelmeket, az összes váratlan higiéniait, és szexuális eshetőségeket, de végül egy jól bevált módszerrel szoktam választani. (Sajnos a fundakávénál általában összezavarodom.)
Elfoglaltam a kilenc piszoár közül a bal legszélsőt. A dolog folyt a maga medrében, amikor belépett az ismert ember. Nem szeretném kifecsegni a kilétét, de egy általam nagyon nagyra tartott ismert író-gondolkodóról van szó. Persze az ember nem fog egy ilyen helyen rárontani kicsinyes rajongásával, hát igyekeztem a legtermészetesebben folytatni az elkezdetteket. Az író nem a másik sarokba vonult, hanem a mellettem levő piszoárhoz jött. A megtiszteltetéstől összeszorult a szívem. Próbáltam elnyújtani a pillanatot, ahogy csak tudtam. Vannak erre technikáim, na meg a 3-4 liter pia is segített. Vagy fél percig ott állt két férfi talán a modern életben elképzelhető legkiszolgáltatottabb helyzetben, mégis egymásban bízva, és egyfajta intellektuális  véd- és dacszövetségbe burkolózva. Nem szóltunk semmit, mégis úgy éreztem, hogy megérezte a lényemből áradó szeretetet, és intelligenciát. Ekkor a pillanat varázsát megtörve kis erőlködéssel egy hangos fingot engedett ki magából, majd még négyet. Nem kért kispolgári módon elnézést. Nem kuncogott kínosan. Egyáltalán nem érezte zavarban magát miatta, mert ez felesleges. A testbe kötöttségért nem lehet felháborodni! Érezte, mert éreznie kellett, hogy itt nem kell számolnia álcivilizációs beidegződésekkel. Két felnőtt ember voltunk. Lélek, és ahhoz tartozó hús, mindenféle rájuk aggatott cafrang nélkül. Előbb végzett, mint én. Kiment kézmosás nélkül, én meg még ott maradtam vagy 5 percig. Hosszan bámultam a mellettem levő piszoárban kavargó folyadékot, ahogy játszott a kék illatosító golyócskákkal. Már majdnem elvettem egyet emlékbe, amikor zajos társaság rontott be véget vetve a varázsnak. 
A mosdórészben, mintha a kezemet szárítanám járattam a gépet, csak kapjak még egy kis időt, hogy visszarázódjak a világba. Végül kiléptem az ajtón, mintha mi sem történt volna. Az emberek ugyanúgy rohangáltak az anyagi javak után, mint mikor bementem. Az idő mégsem állt meg, csak nekem lelassult picit. 

Szólj hozzá!

Címkék: élet wc piszoár


2013.03.24. 22:20 fektor7

Soha ne bízz meg egy dialízisesben!

felmoso.jpgMég katona koromban hosszú időt kellett eltöltenem katonakórházban. Egészségesnek éreztem magam, de valami gépre várni kellett, ezért foglaltam vagy másfél hónapig egy ágyat.
A szobában vegyes korosztály, vegyes rangok voltak keverve, de összekötött minket a közös ellenség, a kórházi ellátás. A vegyes bajokhoz képest egész jó hangulat uralkodott. Jókat nevetgéltünk. Sokat kergetőztünk, kávéztunk, kacsáztunk, hogy csak a K betűvel  kezdődő dolgokat mondjam.
Két naponta jött egy takarítónő, aki ha nem is úgy kezelt minket, mint szimulánsokat, kicsit árnyaltabban inkább mint ingyenélő szarházi a társadalom alján levő mocskos rendrakásra képtelen büdös rongy szimulánsokként tekintett ránk, akikkel csak a baj van. Az ember persze igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Szobatársaim, ha csak hallották, hogy közelít már összerezzentek. Próbáltak rendet rakni, belefeledkezni valami olvasnivalóba. Aztán bejött a takarítónő, tologatta a sámlikat, pörölt velünk, hogy semmi nincs a helyén, és közben "takarított". Ezt azért rakom idézőjelbe, mert a dolog abból állt, hogy egy vitathatóan  nedves felmosóronggyal tett néhány kiszámíthatatlan mozdulatot találomra a padlón, aztán elhagyta a helyiséget. A padlón található kosz mennyisége érdemben nem, a helye viszont megváltozott. A dologból egész egyszerűen kötelező módon következett, hogy kitaláltam a piros lapka játékot.
A játék abból állt, hogy egy kis piros csokispapír-darabot leraktam a szoba egyik pontjára, és fogadásokat lehetett kötni, hogy a takarítás után hol köt ki. A padlót négyféle padlólappal rakták ki történelmileg. Ezek elrendezése teljesen találomra történhetett annak idején a burkolók részéről. Az arányokat én számoltam ki teljesen matematikai alapon. Beleszámoltam a takarítónő mozgását, a kockák számát, a felmosórongy kopását. Mindent. A piszkosszürke 2:1-et fizetett, a piszkosfekete 3:1-et. Ha fúgán állt meg a papírdarab, az 4:1-et fizetett. A piszkosvörös 10:1-et. Az egyetlen piszkosbézs négyzet 36:1-et, csak hogy legyen valami rulett érzés a játékban. Annak az esélye, hogy eltűnik az elhanyagolható volt, de 50-as szorzója miatt néha volt aki rátett 5-10 Forintot. A játék nagyon bevált. Mindenki megtette a tétjeit, és alíg vártuk, hogy jöjjön a takarítás. Szívünk úgy dobogott közben, hogy egyszer berohantak az ápolók, amikor az égett őrnagyon EKG-monitor volt. Közben néhányan cserélődtek, de a játék folytatódott. A hangulat tovább fokozódott, amikor berakták hozzánk az Erdélyből származott Lajos, és az egész cselekményt feldobta franciának tűnő kaszinószövegekkel.
Mint bankosnak hétről hétre annyi összejött, hogy ki tudtam fizetni a büfés söradagjait a hátsó ajtónál. Bevallom őszintén, nem ez volt életem legrosszabb időszaka. Egész élvezetesen teltek a napok. Aztán beraktak a szobánkba egy dialízises beteget. Minden éjszaka átvitték egy másik osztályra, ahol gépre kötötték, aztán nappal áthozták hozzánk. Nem nagyon kommunikált velünk. Leginkább a falat nézte, vagy egy kopott Bibliát olvasgatott. Unottan figyelte a játékunkat is. Azért nem sok vizet zavart. Időközben nekem is megérkezett a gép, amire vártam. Elvégezték a vizsgálatokat, és tudtam, hogy már csak egy kaszinós napom van hátra. Gondosan elmagyaráztam a szabályokat az utódomnak, és vártam a téteket. Kötötték is szépen a szobatársak. A takarítónő közeledett a folyosón, és a szívünk már egyre gyorsabban vert, ahogy vártuk a közeli játékot. Ekkor szólalt meg a dialízises: 

-Én is fogadhatok? 
-Persze. -válaszoltam. 
-Akkor felrakok 1000 Forintot, hogy ma feltakarítja a takarítónő a cetlit. - a szobában meghűlt a levegő. Az 50 000 Forintot hozott volna neki. Igaz, hogy az esélye egy a millióhoz, de én ekkora kockázatot nem vállalhattam. 
-Azt én nem vállalhatom. Csak 5-10 Forintokban szoktunk játszani. 
-Elnézést, nem vettem észre, hogy a női szakaszba toltak véletlen. -a sértést mindannyian személyesnek vettük. 
-Tudod mit? -mondtam neki. --én állom a hetedét, ha a többiek is bedobják a  rájuk eső részt. 
-Én benne vagyok.-szólt az őrnagy a könnyű pénz reményében. A többiekre néztem, és mindenki cinkos mosollyal bólogatott. Még időben, mert belépett a takarítónő, és hivatalosan is lezárult a fogadási idő.
Nem untatnám az olvasót annak részleteivel, hogyan bámultuk a kis papírdarab mozgását repeső szívvel. Gondolom úgyis tudják, hogy nem lenne sztori az egészből, ha nem hajolt volna le érte pont aznap káromkodva a takarítónő. Fejenként buktunk kerekítve 7142 Forint 90 fillért. Szomorúan mentünk le a büfé mögé egy kis búfelejtőért. Megmondom őszintén, ahogy odaértünk, én rájöttem, hogy nincs kedvem alkoholba fojtani a bánatom, ezért visszafelé vettem az irányt, és a folyosóra érve még elcsíptem ahogy a takarítónő mosolyogva jön ki a szobánkból, a kezében két ropogós százassal. (Akkoriban még ropogtak a százasok.) Teljesen ledöbbenve álltam ott. Akkor jöttem rá, hogy az életben senkiben nem lehet megbízni. Főleg nem egy dialízisesben.

Velem elhitette, hogy a takarítónő, akivel éjszaka a kezelésen megbeszélte a dolgot tizenötezret kér azért, hogy tutira feltakarítsa a papírt. Nem mondom, hogy nem sokalltam a dolgot, de azt mondta, hogy ha nem fizetünk, Margó néni feljelent minket tiltott szerencsejátékért. Én meg nagy hülyén el is hittem. Nem vagyok egy konfrontálódós alak, meg hát így is nyertem az ügyön majd tizennégyezret. Akkoriban ez fél havi átlagkeresetnek felelt meg. Elfeleztük a nyereséget, úgy hogy nála maradt a takarítónő plusz 14800 Forintja is. Tutira tudtam, hogy azt is gyógyszerre költi majd a szemét. 

Szólj hozzá!


2013.03.21. 10:50 fektor7

Temetési polka

funeralpolka.jpgMindenkinek van pár kellemetlen élménye az életében, amire csak az emlékezés elég, hogy kínos grimaszba ránduljon az arcunk, és megpróbáljuk behúzni a törzsfejlődés által igazságtalanul elhullajtott farkunkat. Ezek azok az emlékek, amik minden bizonnyal benne lesznek az életünk végén megnézett pár perces moziban, sajnálatosan kiszorítva néhány igazán ígéretes jelenetet, és azok remake-jeit.
Azért az újrahasznosítás jegyében néha jól jön ezen pillanatok felidézése is. Például ha valami oknál fogva nem tudod tartani a komolyságodat. Ha a főnök drámai hangon szúr le, téged meg a röhögőgörcs kerülget, mert az orrából egy méretes fika kapálózik (megint) segítségért a gravitációhoz. Vagy jóhiszeműen elmész egy ismerősöd temetésére, akiről ott derül ki, hogy tagja volt egy felnőtt dalárdának, akik búcsúzóul eléneklik a kedvenc polkáját. Vagy ha nem jut eszedbe egyetlen más trükk sem amit olvastál orvosi portálokon az orgazmus késleltetésére. A felhasználhatóságuk végtelen, szóval meg kell becsülni ezeket a pillanatokat. Tegnap a tekintélyes listámhoz hozzákerült egy újabb. 
Történt pedig, hogy a bölcsődében ahova lányom jár szülői értekezletet tartottak. Nejem nem tudott elmenni, ezért én mentem el. Fogalmam sem volt, hogy mi vár majd ott. Gondoltam elmondják, hogy a gyerekek összeszarják magukat, de a kakijukkal egyre szebb képeket festenek a falra. Aztán jól levesznek mindenféle címszóval pár ezresre, és mehetek is haza. Mégis mi más gond lehet egy két éves gyerekkel, ami váratlanul érhet egy velük foglalkozót? Csak a gond van velük. Így hát nem is készültem fel nagyon. 
Mondanom sem kell, hogy én voltam az egyetlen férfi az "értekezleten". A teremhez közelítve már messziről női sikolyokat, és gurgulázó nevetéseket hallottam. Belépve tapasztaltam, hogy az egésznek a hangulata inkább egy csajos bulira emlékeztet egy bugyuta amerikai filmből, mint egy remegő tollal szégyenkezve jegyzetelős szülői fejmosásra, amire -mint legrosszabb eshetőség- számítottam. Szinte csak az ital hiányzott hozzá, hogy tényleg partihangulat legyen. Azért mondom, hogy "szinte", mert ott volt minden anyuka kezében. Eleinte kicsit kényelmetlenül érezték magukat, hogy egy férfi közéjük tévedt, de talán mert sugárzik belőlem, hogy békében vagyok a bennem szunnyadó kislányos énemmel, ezért hamar újra feloldódtak. Picit olyan érzésem volt, mint a villanyszerelőnek, aki miután kicserélte a házon a vörös lámpát, még behívják a lányok egy kávéra. Aztán megházasodik, lesz egy gyereke, elmegy a bölcsődébe a szülői értekezletre, ami felidézi benne egy régi égőcsere hangulatát. 
-Marika mondta, hogy késni fog. -súgta a fülembe az egyik anyuka. Leheletében benne volt néhány pohár pezsgő, egy zónapörkölt spagettivel még délről, és néhány ecetes uborka. -Ő a Zsoltika mamája. Fellépése van. Matiné. Megvárjuk. -mondta olyan jóindulattal, aminél kisebbért is avattak boldoggá valakit a Vatikánban. 
Folytatódott a fesztelen csevegés. Rengeteg dolgot megtudtam, hogy csak néhányat említsek: Kázmérka apukája nem az, aki minden kedden, és pénteken hazaviszi, de ezt ő nem tudja. Ezt érdekes módon az anyukája mesélte nekem egy hosszú kacér depisssssz-szel befejezve, amiből arra következtetek, hogy ez valami halálos titok lehet. A Horváth ikrek bal, és jobb lába között egy szám differencia van. Kész mázli, hogy egyiknek a bal, a másiknak a jobb nagyobb, így ugyanúgy két pár cipőt kell venni nekik, mint normálisan két gyereknek. Bogika egy évesen már szobatiszta volt. -majdnem rutinból válaszoltam a büszke anyának egy -kinemszarjale? Hát a Bogika! hahaha -t, de boldogan mosolygós arcát látva rájöttem, hogy nem értékelné ezt a viccet, hát csak a meglepett csodálkozó arcomat mutattam felé, amiért ő hálásan símogatta a karomat. Talán egy kis együttérzés is volt benne az én két évesen is pelenkába dolgát végző lányom miatt, ami miatt még meg is sértődhettem volna, de későn jutott eszembe. Egy kisfiút meg azért öltöztet az anyukája rózsaszínbe, mert lányt várt, és bevásárolt 5 évre előre. -Ez utóbbinál próbáltam elképedt képet vágni, mintha nem hallottam volna ilyet már, és ez segített kimagyarázni az arcomat amikor ugyanez az anyuka egy másodperc múlva felkért táncolni a mobiljának a zenéjére. Összességében jól szórakoztam, de azért vágyakozva néztem kifelé az ablakon. A gond az volt, hogy hatalmas eső támadta meg a környéket. Ekkor érkezett meg Marika. -Matiné miatt késik-, jutott eszembe, és rögtön leesett, hogy ő egy cirkuszi törpe lehet. A nő Kb. 84 cm magas! Ráadásul egy nála nagyobb esernyővel egyensúlyozott, és próbálta összecsukni.
Mindenki lelkesen üdvözölte őt, de amint túljutottunk ezen, a hangulat egy pillanat alatt megváltozott. Mintha az utolsó agár besorolása után felcsapódott volna a karám ajtaja egy agárversenyen, úgy váltottunk át szülői értekezlet módra. Hirtelen megbeszéltünk minden gyerekeket érintő dolgot. Babcsíráztatást, papucs-kontra szandált, készenléti pelenkaalapot, kerítés jótékonysági festést, alma kontra banánt, hozzáadott kalóriákat, óvodai felkészítést, papír-gyurma-ceruza-zsírkrétavásárlást. Mindent 10 perc alatt. Aztán Marika mondta, hogy nem lesz itthon máskor, ezért most tartja a névnapját márciusban. Előkerült egy torta, és mindenki sorba állt pusziért, meg tortáért. Hamar rájöttem, hogy a kettő csak együtt jár, és itt jött az én nagy pillanatom. Amikor sorra kerültem, akkor valahogy nem tudom miért a hóna alá nyúltam, és felemeltem magamhoz. A teremben megállt a levegő. Minden szem ránk szegeződött. Marika mint egy csökönyös gyerek ellenállt, kapálózott a lábaival. Persze azonnal leraktam, de az már nem sokat számított. A dolog megtörtént, és én voltam a bűnös egyértelműen. Minden jel arra utalt, hogy ezt valami ócska viccnek szántam, pedig nem. Magyaráztam már sok mindennel a dolgot:
-Túl sokat vagyok kisgyerekek között.
-Egyszerűen nem gondolkodtam, csak megszokásból cselekedtem.
-Előtte megittam pár pohár pezsgőt.
-195 cm vagyok, és nem hajlik a derekam.
-Tudat alatt mindig törpéket akartam emelgetni, csak ellenálltam. 
Nincs semmi bajom a törpékkel, nem szeretem az ordenáré vicceket, és nem akartam szegényt megalázni, egyszerűen így alakult. Gyorsan kiódalogtam az esőbe, még tortát sem ettem. Azt se bántam, hogy nincs esernyőm. Valahogy hazajutottam. Bevallom az út felétől már röhögve tettem meg a másik felét. Kínos volt na.

Egyik kedvenc filozófusom mondta:
Az igazi kín az idővel nem halványul. Belemar elménkbe, és nem enged. Hogy mégis el tudjuk engedni, nem kell mást tenni, mint időnként felidézni. Például ha nem tudod tartani a komolyságod egy temetésen amikor polkát énekelnek. (Nem mondtam, hogy jó filozófus, csak hogy a kedvencem.)

Szólj hozzá!

Címkék: humor polka Kínos


2013.03.13. 23:21 fektor7

Játszótéri rasszizmus

libikóka.jpgTegnap játszótérre vittem a gyereket. Most két éves. Még nem érti, hogy a homok ilyenkor hideg neki, a széteső fajátékokból meg szálka megy a kezébe. (Zuglóban nincs pénz a játszóterekre.) Ezért át szoktunk járni autóval a szomszéd kerületbe, ahol van egy hangulatos kis játszótér homokozó nélkül. Nyugodt környezetben egy szépen karbantartott hely. Nem véletlen nem írom ide a címét. Szóval hetente legalább egyszer odajárunk. Általában alig van valaki. Lányom bármelyik játékon játszhat, ügyeskedhet. Szeretünk odajárni.
Tegnap is ez volt az úticél. Meglepetésünkre egy egész óvodás csoport fogadott a helyszínen, akiket odahoztak egy óvodából. Óriásiak voltak! Legalább öt évesek, és vadak mint egy dzsungelharcos majomcsapat. Rohangáltak, betöltötték a teret teljesen. Mindegyik felhőtlenül boldog volt, hogy a szabadban lehet. Egy gyerek volt csak, amelyik egy picit kirítt a többiek közül. Nem csak azért, mert kínai volt, mégis szépen beszélt magyarul, hanem mert valahogy egy picit mintha a többiek kiközösítették volna. Mindig rohant a többiek után, és nem ők rohantak őutána. Próbált barátkozni, de mintha a társait nem annyira érdekelte volna. Nem mintha butább lett volna, vagy kevésbé játékos, vagy ügyes mint a többi, csak lehet, hogy egyszerűen azért, mert hát ő kínai. Egy kis helyes kínai srác. Ha nem lenne túl nagy kifejezés, kimondanám, hogy talán kódolva van a fajgyűlölet már az ilyen kis gyerekekben is. Kis szánalommal, de ugyanakkor csodálattal néztem a gyereket. Valahogy sugárzott belőle az értelem, meg egyfajta nemesség, amit társai még nem értenek meg. Egy nagy nép messzire került gyermeke. Ugyanakkor az én kis hercegnőm még rosszabb helyzetben volt, mert a várva várt játszótéri kaland helyett csak tétlen várakozásban teltek a perceink. Akármerre mentünk volna, már ott volt pár veszélyesen, elevenen játszó szörnyeteg. A kis vár, amin amikor utoljára itt jártunk végre végig tudott menni lányom nagy tapsviharom közepette, most 6 gyerek szaladgált körbe-körbe iszonyatos sebességgel.
Na ekkor hirtelen a krokodilos libikóka felszabadult. A 8 fős társaság ami addig megszállta átment a körhintára. Nosza egy kobra gyorsaságával csaptunk le rá. Felült rá gyermekem, és boldog arccal várta, hogy hintáztassam. Egy aranyos kis srác az ovis csoportból odajött hozzánk, hogy majd ő segít, fel is ült a másik felére. Biztos van neki egy kisebb testvére- gondoltam. Minden csodás volt. A gyerek játszott végre, és még hajlonganom sem kellett hozzá. Egyszer csak megjelent egy adag gyerek. A libikókára vetették magukat. A közepére. Még ezzel sem volt baj, legalább közösségben van a gyerek. Szépen ment a játék. Kislányom is élvezte, hogy ennyi gyerek között van. Akkor jelent meg a kis jópofa kínai gyerek.
Félénken szólt nekem, de tisztán szép magyarsággal:  
-Felszállhatok? -fogalmam sem volt, hogy mit akar, már nem igazán volt hely a játékon, de azért mondtam neki, hogy: -persze.- Kis kíváncsisággal azért megkérdeztem tőle: -De hova? 
-Hát ide. -mutatott kislányom helyére. 
-Hogy mit akarsz? 
-Felszállni ide. -mosolygott 
-Ahol a kislányom ül? Azt akarod, hogy szálljon le, és te felszállsz a helyére? 
-Igen. -csillant fel a szeme. 
-Ez biztos? Ezt akarod? 
-Persze. 
-Hát ritka kedves gyerek vagy. -mondtam lemondóan, és felemeltem lányomat. Legszívesebben végigpróbáltam volna képén a kodály-módszer összes kéztartását, ha már úgy odavannak érte arrafelé, de most álljak neki megnevelni a kis tahó ázsiait a szülei helyett, amikor ott van három markos óvónéni a környéken?

Aztán ők elmentek. A játszótér miénk lett. Csak egy gyerek volt. -gondoltam magamban, de igazából odagondoltam a gyerek elé a kínai szót is. Holnap már nem fogom, csak simán egy kis neveletlen gyereknek fogom gondolni, de ezt a cikket még ma írtam. 

10 komment

Címkék: rasszizmus játszótér


2013.02.21. 18:28 fektor7

Az ázott disznó

diszno.jpgIdejét sem tudom mikor, még a pályám kezdetén a hírtelen jött ismertség okán sokfelé hívtak előadásokra, és én brutálisan megemeltem az áraimat.
Egy Isten háta mögötti kis falu meg akart hívni a falunapra, de nem tudták kigazdálkodni a fellépti díjamat, ezért összeszervezték két szomszéd faluval a falunapot, hogy hárman állják a gázsimat. A gond az volt, hogy irtózatos esők jöttek, és úgy kilépett valami nevenincs patak a medréből a fellépés idejére, hogy a másik két falu megközelíthetetlenné vált. Na a polgármester/tanácselnök rádiókapcsolatban állt a másik két falu vezetőjével, hogy akkor ők mégsem szállnak be a költségekbe. Ajánlotta, hogy vagy fellépek a harmadáért, vagy elmegyek a másik két faluba valami lánctalpas járművel. Na erről szó sem lehet, mert az ár egy előadásra vonatkozik. Esetleg szétdarabolom a fél órás műsort három hét perc 20mp-esre. Néhány poén elejét itt, a végét máshol mondom el. Ha lement a vészhelyzet, majd összejönnek valami hálaadásfélére, és összerakják a műsort. Elég sok érdeklődő volt, már megtelt a kultúrház, ezért egy picit nyerő pozícióban éreztem magam az alku szempontjából. Végül megállapodtunk, hogy marad a teljes pénz, plusz kapok egy fél disznót leszállítva a házamhoz. (Papíron kikötve, hogy ez nem lehet vízbe fúlt disznó.) Valamint a három falu asszonyai két héten át csak az én lelki üdvömért mondhat miatyánkot.
Összességében úgy éreztem, hogy jó alkut csináltam. Lement az első műsor, a végén a szokásos csalódott székdobálással, kergetőzéssel, meg veréssel. Utána mentem a lánctalpashoz, hogy akkor mehetünk a következő helyszínre. Kicsit tartottam tőle, hogy előre odaszólnak, hogy milyen szar vagyok élőben, és már a műsor előtt megrendezik a végére tartogatott kergetőzést, meg verést, de nem. Minden a szokásos sorrendben lezajlott ott is, meg a harmadik helyen is. Megkaptam a fél disznót is két nap múlva hozták, és a lelki üdvöm is kiemelten  rendben volt abban az időben. Évente-két évente azóta is visszahívnak. 

Szólj hozzá!

Címkék: disznó árvíz falunap


2013.02.20. 19:16 fektor7

Az út a krémje (az utak réme)


Mivel a közlekedésben is olyan unalmas szürke alak vagyok, mint a valóságban, ezért ritkán kerülök közúti vitákba. A napokban mégis sikerült egy durván elfajult szópárbajban részt vennem, aminek az egyik felén egy igazi suttyó volt, aki nem ismeri rendesen a KRESZ-t. A helyzet a következő. Alacsonyabb rendű utcáról próbáltam jobbra fordulni. A másík út elsöbbségét tábla jelezte. Balról senki nem jött, jobbról egymás után három autó. Elkezdtem kifordulni, amikor a harmadik autó elkezdte előzni az elötte haladókat abban a sávban természetesen, amit én terveztem elfoglalni. Mivel látta, hogy ki akarok kanyarodni, ezért nagy dudálásba fogott, amire én elhasználtam az éves dudakeretem 33%-át, és visszadudáltam. Na az autós olyan ideges lett, hogy visszatolatott. Kiugrottunk mind a ketten, és bizonygattuk az igazunkat. Ő mondta, hogy főútvonalon van, ezért nekem elsőbbséget kell adnom. Én meg mondtam, hogy ezt nem vitatom, de ő meg kereszteződésben nem előzhet. Indulás előtt picit fájt a torkom, ezért elszopogattam egy negrót, ezért egy ilyen hangerőn alapuló vitában esélye sem volt. A végén úgy zártam, hogy csak nézze meg a KRESZ-t, mert ha így vezet, akkor könnyen balesetet okozhat a jövőben. A győzelem tudatával szálltam vissza az autóba, és mentem a dolgomra. Este azért megnéztem a KRESZ-t. Abszolút igaza volt a fazonnak. Itt a hivatkozó rész: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM.

34. § (1) Tilos előzni:

e)215 útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt, kivéve
- ha a jármű főútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét jelzőtábla [16. § (1) bek. u) pont] jelzi.


Ahogy mondtam, a vita egyik felén egy igazi suttyó vett részt, aki nem ismeri rendesen a KRESZ-t. Kis mentség, hogy annak idején a KRESZ oktatáson belénk verték, hogy kereszteződésben sosem előzünk, amit én tizen valahány éve be is tartottam. Autópályán, parkolóban, szupermarketben kocsit tologatva, sehol nem előztem kereszteződésben. EDDIG! 
Az igazat megvallva, mindig úgy szemlélem a KRESZ-t, mint valami logikus valamit. Ebben az esetben nem értem a jogalkotó szándékát. Szerintem kereszteződésben egyértelműen ne lehessen előzni! Még főútvonalon sem. Ha kiveszem a történetből az én autómat, akkor is előfordulhat, hogy az elöl haladó autó hirtelen kirakja az indexét, és eszetlenül balra fordul. Persze hátra kellene néznie, hogy előzi e valaki, de mindig a hülyékből kell kiindulni! Vagy mi van, ha folyamatosan jönnek jobbról az autók, akkor soha nem hajthatok fel az útra jobbra, mert feltételeznem kell, hogy valaki egyszer csak előzni akar? 
(Azért titkon remélem, hogy valaki elolvassa ezt, és megoszt velem valami teljesen más szabályt, ami alapján mégis nekem volt igazam. Esetleg az is jelentkezhetne itt, aki megtalálta azt a borospalackot, amit 32 éve a Dunába dobtam bedugaszolva, benne egy üzenettel. Sajnos a címem megváltozott.)

Nem tudom megállni, hogy ne írjak a borospalackról: 32 éve a Dunába dobtam egy borospalackot, benne egy üzenettel valakinek, aki megtalálja. Mivel gondoltam, hogy aki kihúzza majd a Dunából/Fekete tengerből/Atlanti óceánból, annál nem feltétlen lesz toll, ezért mellé raktam egy tollbetétet, a válaszhoz pedig egy sokkal kisebb úgynevezett "közért előtti" kiszerelésű likőrösüveget, de mivel gondoltam, hogy lehet, hogy aki megtalálja értékes üzenetem, az nem tudja kihúzni a dugót, és majd eltöri az üveggel együtt a válaszüveget is, ezért mellétettem még egy tubus pillanatragasztót is, meg egy reszelőt, ha esetleg a pillanatragasztó picit bekeményedne. Az üzenetre már nem is annyira emlékszem, a legnagyobb része figyelmeztetés volt a pillanatragasztó használatához. 

Szólj hozzá!

Címkék: KRESZ


2013.02.09. 23:36 fektor7

Hipermarketolni jó!

bevasarlokocsi.JPG

Szeretek hipermarketben vásárolni. 

Ahova én járok hipermarketbe, és tudtommal ez a legnagyobb hálózat ma az országban, ott szinte kivétel nélkül minden utántöltő drágább, mint ha megveszed az eredeti csomagot. Kávé, kakaó, mosószer, folyékony szappan, stb. Kevés kivétellel minden. A sok darabos összecsomagolt dolgok általában drágábbak, mint ha külön megveszel annyi darabot a termékből. A 800 grammos kakaó az gyakran drágább, mint ha veszel négy darab 200 grammosat. Megvan ennek az oka, egyszerűen arra építenek a kereskedők, meg a forgalmazók, hogy az emberek nem nézik meg az árakat. Van másik átverés, amikor valami kedvelt dologból beleraknak mondjuk 6 db-ot egy nagyobb zacskóba, és látványosan olcsóbb, mint 6 külön. Na akkor érdemes megnézni a súlyát a terméknek. Konkrétan ha jól emlékszem egy közkedvelt karamelles tejdesszert volt, a nevében benne van a király szó, amelyikből gyártottak ilyen átverős csomagba 20%-kal kisebbeket, és kiírták, hogy akciós. A súlya természetesen egészen apró betűvel volt rajta. Röviden összefoglalva nem az árak miatt éri meg hipermarketbe járni, inkább azért, mert ott sokkal több érdekes embert látni, mint mondjuk egy irodalmi kávéházban. 

Mostanában rászoktam a mogyoróevésre. Több ez, mint rászokás, inkább már függő lettem. Ahogy bejutok, szinte füstöl a bevásárlókocsi kereke, amint megérzem a mogyorószagot, és elindulok az adagom felé.
Nemrég találkoztam egy másik rágcsálóval. Elállta az utamat. A láda minden feléről szedett egy-egy darabot, és kóstolgatta. Aztán persze visszadobta a héját, hogy majd megvegye valaki. Persze egyből megszólítottam egy kétértelmű kérdéssel, -amiknek a gyártása egyébként a specialitásom-: 

-Meg lehet enni a mogyorót? -hú az ember hogy megijedt! Azt hitte, hogy felelősségre vonom. Makogott nekem valamit a bajsza alatt, hogy hát meg kell kóstolni, anélkül nem szabad megvenni. Gyorsan szedett magának párat, és elszáguldott. 

A legtöbb ember a pénztárnál kénytelen összetorlódni. Ott szoktak rosszul lenni a legtöbben, és ott lehet a legtöbb mentális állapotot megfigyelni. Egyszer előttem állt egy srác. A fiún látszott, hogy kiugrási lehetőségként éli meg, hogy sok ember összetorlódott. Telefonon kapta az infókat valami meccsről, és azonnal mindenkivel meg akarta osztani az eredményt a környéken. 
-Igen? Ez az! Megnyerték a lányok? 37:36-ra az utolsó másodpercben lőtt góllal? -Kiabálta, mintha a saját hangjának jobban hinne, mint a vonal túlsó felén hallhatónak. Egyszerűen nem álltam meg, hogy ne imitáljak egy telefonbeszélgetést én is. 
-Szevasz Misikém! Letörölheted a meccset, nem nézzük meg. Itt van valami nagyothalló fazon, az egész világnak kiabálja az eredményt. 

A másik kedvencem, aki egy cigiért ugrott be a 400 000 négyzetméteres hipermarketbe. Kezében tartja a kiszámolt pénzt, és hangosan mindenkivel tudatni akarja, hogy ő bizony siet. De akkor miért itt vesz cigit? Előttem álló kártyával fizet. A kártyás fizetés meg picit akadozik. Na az emberünk hangoskodik, és ehhez bennem próbál partnerre lelni: 
-Ez meg itt kártyával fizet. Itt fogunk aludni ma. Nincs pénze, akkor ne jöjjön vásárolni! -Aztán én is sorra kerülök. Természetesen kicsit kotorászva veszem elő a kártyám. Itt már nagyon ideges lett az ember. 
-Nem mondod, hogy te is kártyával fizetsz? Nincs háromezer forint nálad? Menjél a bankba vásárolni! -ránéztem megbocsájtóan, aztán szóltam a pénztárosnak:
Elnézést, a túró nem nekem lesz, hanem a cégnek. Arról közületi számlát kérnék. Na akkor azt vissza kellett sztornózni, újra kiírni, és már diktáltam is a cégnevet:
-Waschenberghauswichkten Kft. 2300 Martonvásár Dentrackthoffelstadt utca 31 VII. emelet 4. -mire kézhezkaptam a papírt, már három biztonsági ember futott össze a hangoskodásra. 

Másik bankkártyás sztorim: 
Egyszer a sorban előttem valami nagy hatalmú ember állt, akin azért az idő már picit kifogott. Jóval fiatalabb nővel volt. Hangosan beszélt, hogy mindenkit megtiszteljen a tudásával. Odakerült a sor, hogy fizetnie kellett. Kérték, hogy üsse be a pin kódját. Fazon felvette a szemüvegét. Előre hajolt, és ugyanazon a hangon, amivel eddig is betöltötte a teret mondta hangosan, ahogy ütötte:
Né-égy, hé-étt, ketttttő, és egyes.
odahajoltam, és a fülébe súgtam: -Ezeket nem szabad hangosan kimondani! -Na amit kaptam ezért, azt megérdemlem. Azonnal harci állásba helyezkedett, és üvöltözni kezdett: 
-Micsoda? Mit pofázol itt nekem? 
-Csak mondom, hogy a pin kódot nem szabad hangosan kimondani. 
-Miért mi lesz akkor? A kártya nálam van, anélkül nem sokat érnek vele. -Van egy idegesítő szokásom, hogy nem vitázom hülyékkel, ezért itt ráhagytam. Aztán kint láttam, hogy pont mellettem parkolt. Háttal nekem pakolta be a kocsijába a sok akciós sört, meg balzsamecetet, amit vett. Kivettem a csomagtartóból egy nagyobb darab madáretetőt, amit pont ilyen helyzetek miatt tartok mindig a kocsiban, fejbe vágtam vele. Ahogy összeesett óvatosan belöktem a csomagtartójába, és a zsebéból kivettem a kártyáját. Mai napig használom néha. 

Szólj hozzá!

Címkék: bevásárlás bankkártya mogyoró